Balkán-körút 2012 – 1. rész

Előzmények:

Jó ideje nézegettem honlapját, túrázgatásait, itthon, Európában. És bár elég aktívan bringázok, országútival, montival is egyaránt, de, többnyire csak helyben. Úgy gondoltam be kéne vállalni egy ilyen többnapos vadregényes kalandot, amiket a videókon láttam.

Kapcsolatba léptem Cobrancoval, aki közölte, pont egy túrához keres túratársat, de mivel egy vagyok a sok jelentkező közül, néhány teszten át kell menni. Két alkalommal összefutottunk, egy Bükki, meg egy Szlovák egynapos túra erejéig. Aztán csönd, már le is tettem róla, hogy ebből lesz valami, majd 2012. áprilisában hívott, a Balkáni terv kész, akarok-e betársulni. Sokat nem morfondiroztam, ezt a lehetőséget nem szalaszthatom el, bár én inkább az Alpokba akartam menni, a Balkán túl egzotikusnak tünt akkor még, igy utólag azt mondom, igen jó döntés volt.

Részletes leirás:

0. nap

Estefelé indulunk Miskolcról autóval, az irány nem túl bonyolult, végig dél, az éjszaka nyugodtan telik. Hajnalban érünk a szerb hegyek közé, megállapítjuk: ez a környék is megérne egy bringatúrát. Ide vissza kell jönni, szurdokok, folyók, kanyonok, remek hely, van bőven látnivaló.

Aztán a Montenegrói határ és Bijelo polje egy kis város a hegyek közt. Mivel Privljeva felé kellett volna mennünk, elvétettük az elágazást, ”Nem kezdődik túl jól…” -gondoltam, mindegy, legfeljebb egy kis kerülő. Tovább autózunk, Zabljak az úticél, igazi turistaparadicsom. Megtaláljuk a kempinget/Razvsije/, az autó nyolc napig itt marad, mi pedig kerékpáron nekivágunk a nagy kalandnak.

1. nap

A Durmitor nemzeti park területén bringázunk a táj lenyűgöző. 1907méteren van a hágó körös körül havas csúcsok, mély völgyek és a legmagasabb pont a Bobotov Kuk 2522 méteren.

Gurulás, és ismét egy 1800 as hágóra kapaszkodunk az út két oldalán 3 méteres hófalak közt haladva. Lakott terület nem sok van, az egyetlen jelentősebb település Trsa, nagyságrendileg Dusnokpuszta felét talán megüti. Itt megejtünk egy ebéd és vacsora közti átmenetet.

Innét ismét gurulás következik, hosszú kanyargós lejtökön érünk le a Piva tóhoz. A magasból pillantjuk meg ezt a csodálatos szépségű vadregényes természeti csodát. Függőleges sziklák közt kanyarog a felduzzasztott folyó, szemben a Maglic hófedte csúcsa tetézi az egyébként is hihetetlennek tűnő látványt. Számtalan alagúton áthaladva érjük el a gátat, szédítő látvány. Ezerméteres sziklák közt lent a mélyben a kanyargó kék szalag üvöltve robajlik, félelmetes. Scepan Poljéban, ami egyben a bosnyák-montenegrói határ, egy kempingben töltjük az éjszakát, az alvásra nem kell biztatás.

2. nap

Reggel még egy rövid álmélkodás a kempinget körbeölelő hegyekre, és elindulunk. Bosznia Hercegovina az úticél. Rövid gurulás után a Driva folyónál vagyunk/itt folyik össze a Tara és a Piva folyó/, itt a határ. Sajnos a kemping kutyája is érdeklődés mutat a túra iránt, és kellő elszántsággal, határozottsággal lép át az ország határon. Tíz – tizenkét kilométeren, nem kicsit kifáradva követ minket. Szerencsére mikor már kezdett terhessé válni a helyzet, a gazdi vissza vitte az ebet. Nyugodtabban haladhattunk, a kék színű folyó mellett. Focsába érve találkoztunk először a háború nyomaival. A híd melyen átkeltünk ideiglenesen volt járhatóvá téve, a középső gondoláját felrobbantották, most egy nem túl bizalomgerjesztő pontonos megoldással foldozták össze. A híd túloldalán indulunk szemben a folyás irányával. Az út emelkedik a nap süt ezerrel. Néhány liter víz elvesztése, és pótlása s fent vagyunk a Tjentise hágón.

Kis nézelődés, a szemközti hegyek pazar látványt nyújtanak, néhány fotó és irány lefelé. A önfeledt gurulást, és a gyönyörű tájat néha egy-egy szétlőtt, kiégett ház látványa szakitja meg, háát, nem dobodunk fel tőle. Leérve találunk egy kellemes teraszos kis vendéglőt. A neve „Makadam”/szerencsére az út nem az/, az árak alacsonyak/4 euró, és ebben már minden benne van!/. Megebédelünk, teli pocival indulunk a Sutjeszka völgyben. Hosszú kanyargós úton emelkedünk egyre feljebb. A forrásoknál frissítünk és gyönyörködünk a lélegzetelállító, fölénk tornyosuló sziklák, hegyek látványában. A hangulatunkat némiképp árnyalja az út mindkét oldalán”Mine”/Aknaveszély/ figyelmeztető táblák sora, mely szörnyű mementója az itt dúlt polgárháborúnak. A nyeregre vezető út igazi vadon, sehol egy lakott terület, az út minősége változó.

A Cermeno hágóra felérve 1300m kis pihenő, fotózás, a forrásnál vízkészlet feltöltés és ismét gurulás. A táj hirtelen megváltozik,mintha már nem is azon a földrészen lennénk, kopár sziklás fennsíkra érünk a Gatacko jezero kék vize tárul elénk. Leérve a városba tudatosul, itt kell töltenünk az éjszakát, a montenegrói határ már elérhetetlen célnak bironyul. Kemping, szálláslehetőség sehol, marad a vadkemping. Ezzel nem is volna baj csakhogy, a környék még nem teljesen aknamentesített. A kiszemelt helyeket a helyiek nem ajánlják. Végül, gyerekek segítségével sikerül találni sátrazásra alkalmas helyet, bár figyelmeztettek, ne nagyon kóboroljunk, mert veszélyes. Vegyes érzésekkel tértünk nyugovóra, jártak a gondolataim, de végül a fáradság győzőtt.

3. nap

Miután az éjszaka nyugodtan telt, tehát eszmélve ebben a világban ébredtünk, útnak indulunk. Természetesen még mindig Bosznia területén. Rögtön egy kis tévelygés, ugyanis a tervezett határátkelő nem létezett. Egy kis útvonal modositás után, a hegyeket elhagyva a kontinentális éghajlaton mészkősziklás fennsíkon közel 900 méteren rójuk a kilométereket. Források nincsenek az ismert okok miatt, csak a meleg üdítő és kevés viz ami 40 c fokos, de inni kell. Biljecába érve pótoljuk víz készletünket. A kisvárost elhagyva az út emelkedik, a Biljecko jezero ill. tóhoz érünk. Hihetetlen kék színű hatalmas tó, szigettel a közepén. Az út pedig folyamatosan emelkedik. Instant Knockout Egy magaslaton Ortodox templom figyeli a tavat, és a mögötte látható távoli havas csúcsokat. A Montenegroi határra érve okmány ellenőrzés, és indulás tovább, még mindig felfelé víz nélkül. Kemény az élet 40 c fokban, de Isten velünk van. Egy kis településen találunk boltot hűtött italokkal. Csinos fiatal(?) feketehajú nő az eladó, mint ahogyan errefelé jellemző. Aztán útépítés tíz kilométeren ez egy tortúra két óránk ment rá a zötykölődésre. Ezt elhagyva az aszfalton újra jól haladunk, de ismét emelkedik az út, nemsokára találunk egy forrást és egy kis tavat, még észbe sem kaptam Cobranco bent van a vizben, természetesen fürdés, ivás, és újra gurulás.

 

Grahovónál jó minőségű, de igen lejtős úton száguldunk 70km es sebességgel, de minden lejtőt emelkedő követ, patakok sehol, a kilóméterekért meg kell küzdeni. Újabb, a tengerpartot szegélyező magas hegylánc állja utunkat. Egy alagút előtt megállunk egy kis fogadónál, kis pihenő, üdítőt és kaját szeretnénk, kaja az nincs. Így a kis teraszon az otthonit kellene elfogyasztani, de ezt a néhány macska és kutya számomra lehetetlenné tette. Cobrancot ez nemhogy nem zavarta, még élvezte is a közös vacsorát az állatokkal. Hétszázméter magasan haladunk tovább mikor megpillantjuk a tengert. Szinte hihetetlen a látvány, előttünk a csodálatos szépségű Kotori öböl. Nem nehéz kitalálni száguldás következik. Alagutak, hidak, fotózás, és lent vagyunk a tenger szinten. Bámészkodás után szállás keresés. Cobranco profi ebben. Egy kis mellék úton találunk üres telket amit fák és bokrok vesznek körül. Mint később kiderült, ez volt az egyetlen alkalmas hely nyolcvan kilóméteres körzetben. Szürkületben besunnyogtunk, majd irány a hálózsák.

Második rész: