Balkán-körút 2012 – 2. rész

Az eredeti túraleírás itt olvasható.

Az első rész: Balkán-körút 2012 – 1. rész

4.-5. nap

Az éjszaka zavartalan volt, reggel a szomszédból jövő fűkasza zaja ébresztett. Herceg Novi az úti cél, de persze először egy hajnali fürdés a tengerben, ami valljuk be, nem volt még igazán meleg, sőt fogvacogtatóan hideg volt. A tengerparton kanyarogva igazi hamisítatlan mediterrán hangulatú települések váltják egymást. Virágzó bokrokkal, pálmákkal, szegélyezett nyaralók, apartmanok, szállodák mellett, előtt bringázunk. A városba érve felmegyünk a várhoz a kilátás pazar. Cobranco kamerázgat egyet a várban, én vigyázok a bringákra a hűvösben, sose lehet tudni, a környéket nem ismerjük. A tenger, a szép park, az Ortodox templomok, a rengeteg szép virág, a minaretek, leírhatatlan élmény.

Aztán a nap hátralévő részén vissza felé haladva megkerüljük a Kotori öblöt. Leirhatatlan a látvány. Európa legdélibb fjordja méltó hirnevére, egekbe nyúló szilafalak, a tenger mélykék vize, ősöreg falvak, templomszigetek, … tovább nem részletezem, ezt látni kell, ha élőben nem is, de a Cobranco álltal készitett útifilmben mindenképpen. Az idő és a víz hőfoka kifogástalan. Úgyhogy beiktattunk néhány kellemes hűsítő fürdőzést. Budva felé nagy forgalmú úton, de baj nélkül bringázunk. Jobbra a repülő tér, valahol szálláshelyet kell nézni. Ez a hely lápos mocsaras, a madár ill. a növényvilágnak, na és a szúnyogoknak a hazája. Egy elhagyatott épületre akadunk, szemrevételezve alkalmasnak tűnik az éjszaka eltöltésére. Na meg nincs más. Birtokba vesszük, lepihenünk, már a beszélgetés akadozik az álmosságtól, szinte öntudatlan az állapot, mikor fékcsikorgás, ajtócsapkodás zavarja meg a nyugalmat. Aztán női kéjes sikolyok és egyéb ebbe a műfajba tartozó hangok, és elmennek. Újra csend, megpróbálunk aludni. De nemsokára ismét autó, fék, ajtó, kiabálás veszekedés, és ezek is elmennek. Na igen, szombat éjszaka, tengerpart, közel a diszkó, … zajlik az élet.

Zűrös éjszaka után zűrös a reggel, fáj a térdem. Az eredeti tervet, a hegymászást nem tudom bevállalni, a mai nap kemény lett volna, Lovcén Memzeti Park, 1600m-es szintemelkedés, én meg itt állok lepusztulva, Cobranconak felajánlottam menjen fel egyedül, végül egy alternativ útvonal mellett döntöttünk közösen. Irány a tengerpart Budva ill. Bár felé. Bár felé a tenger mellett vezető úton laza napot tartunk. -gondoltuk, még akkor, de aztán hamar rájöttünk, a tengerparti út bizony fel-le, és nem csak kétszer. Szerencsére a térdem /valami csoda folytán/ javulni kezdett. Sorba jöttek az ismert adriai üdülőhelyek, Jazz, Budva stb, mi meg halmoztuk az élvezeteket, fürdés-fürdés hátán, ránk is fért a 40fokos melegben. Bárba érve ismét sátorhely keresés. A város szélén jó kis füves tisztáson meg is találjuk a megfelelő helyet. A pihenést itt a változatosság kedvéért a szomszédból éjszakára elengedett nagyméretű eb próbálta megzavarni, majdnem sikeresen.

6. nap

Búcsú a tengertől és Bár– tol, még reggel egy jó csobbanás a kellemesen meleg tengerben, még néhány jó fotó a pálmák és virágzó növényekről a színpompás parti sétányon, és indulás. Virpazar a következő cél, hegymászás következik, de ez már nem lep meg senkit. Visszatekintve remek kilátás nyílik a városra és a tengerre a magasból. Meleg van, szerencsénkre az útmentén kiépített forrásokat találunk. Forgalom szinte semmi, a Cobranco hol előttem hol utánam kerekezik egy két km-rel, attól függően melyikünk áll meg fényképezni. A környező hegyek a rájuk telepedő felhőkkel, és a tenger hihetetlen pazar látvánnyal kápráztat.

810m-en érjük el a hágót, gurulás. Az út helyenként aszfalthiányos, nem lenne jó egy nagyot perecelni. Egy balosból kiérve előttem tehénnek látszó hatalmas állat az út közepén, mellé érve láttam hogy ez két hatalmas bika. Nem akartam kihagyni, lefényképeztem, közben azért figyeltem nem akarnak-e esetleg kicsit megkergetni. Megérkeztünk a Skodra tóhoz, kiterjedése, szép kék vize, a tengerre emlékeztet. A tó mögött az Albán Alpok hófedte csúcsai zárják a látóhatárt. A 2600m -es csúcsok fenségesen uralják a tájat. Ennyi szépség egyetlen helyen, Isten biztosan jókedvében teremtette ezt a helyet. A partmentén egy étterembe invitálnak, mivel éhesek voltunk hajlottunk a szóra. Pillanatok múlva egy kedves szőke hölgy magyarul kérdezte mit szeretnénk ebédelni, persze így egyszerű volt az étel kiválasztása.

Ebéd után neki indultunk a délutáni programnak, ami nem más, mint hegymászás. A környező mészkősziklás hegyek az úti cél. Előtte persze rövid kitérő egy látványos viadukthoz. A következő attrakció a Rijeka Crnojevica, azaz a Balkán Dunakanyar.

De a szomjúság is az, ismét mészkövek közt vagyunk, itt nincs forrás. De jó kis útmenti kocsma igen. Közben ismét este lett, sátorhelyet kell keresni. Itt szerencsénkre van alkalmas terület, szavannás, bozótos legelő, jó takarással, ránk fér a pihenés.

7. nap

Remek éjszakánk volt, semmi nem zavarta a nyugalmat. Bemelegítésnek rögtön egy defekt, ezúttal Cobranco nyelte be, természetesen a hátsó, csakhogy mindent le kelljen pakolni, sebaj megoldottuk. Elkezdődik a hetedik nap, tíz km-re vagyunk Podgoricától. Forgalmas úton érünk a fővárosba, szép és modernnek mondható, nem túl nagy a város kb 170 ezren lakják. Az üzletek jól ellátottak, megreggelizünk és irány a Moraca-kanyon.

Az út látványos, a folyó kanyarogva szebbnél szebb arcát mutatja. Az útmentén füge, meggy, és cseresznye fák. Távolabb égig érő havas csúcsok szegélyezik a látóhatárt. Jó lenne megfürödni de ezen a részen megközelíthetetlen a folyó, aztán később mégis találunk lejárót. A víz öt fokos lehet és három öt méter mély, a sodrása nagy, látni lehet a medret. Meg mártózunk, persze csak a térdig érő részen. Cobranco már egy kicsit beljebb merészkedik, ráadásul a kamerával, de még hibahatáron belül.

Tovább haladva alagutakon, hatalmas hidakon érünk egyre feljebb. Egy kellemes teraszos vendéglátóhelyen elfogyasztjuk aznapi ebédünket lekísérve egy jó hideg sörrel. Kis pihenés és indulás, természetesen az út emelkedik. Monastir Moracsa egy ortodox szenthely előtt haladuk el. Az út mellett forrásokat találunk, nem mellékes tényező. Autósoknak persze ezek a megjegyzések nem tűnnek fontosnak, de ebben a nagyon ritkán lakott országban az üzletek is nagyon ritkák. Tehát a vízkészlet a bringásnak létkérdés. Elértünk a Mioska és a Bablji zub 2000m es csúcsai alá jobbra fordulunk Kolasin irányába. Hosszú emelkedőn számtalan alagúton és hídon áthaladva érjük el a hágót.

Crkvine a neve, ezer párszáz méter, nem túl magas, de helyi BIG-csúcs. Néhány butik, más semmi. A hágón túl az időjárás megváltozik hegyvidékire vált, öltözés és gurulás. Kolasin, síközpont, tehát júniusban nem sok a vendég, apartmanban szállunk meg még alkudni is lehetett. Ránkfért a fürdés, borotválkozás.

8. nap

Reggel a kellemes éjszaka után elindulunk Mojkovac felé. Nemsokára az út mellett a folyóparton találunk egy raffting kempinget, remek reggelizőhely, tehát nekiugrunk a kajának. A városba érve az út elágazik, mi balra, Zabljak irányába fordulunk, fel a Tara kanyon felé. Ismételten szép és magas hegyek közt halad az utunk. Van egy kis csepergés, először az túra folyamán, szerencsére néhány perc, és ennyi.

Elérjük a Durdevica Tara Most, egy óriási híd ill. viadukt. Ez a hely egy útelágazás kirakodó árusokkal, étteremmel és sok turistával. Mi magunk is ebédelünk, egy szakadt útmenti lebujban, olcsó, de olyan is, azért a kaja ehető volt… utólag derült ki, mivel túléltük. Egy kis nézelődés után elindulunk. Cobranco még beszédelgett a viadukt közepére kamerázgatni egy kicsit, majd neki a szerpentinnek. Kemény emelkedőn felfelé, a kanyon egyre nagyobbnak látszik, lassan haladunk, van időnk nézelődni a táj lenyűgöző. Késő délután érünk Zabljakba, megtaláljuk a kempinget, fiatal nő a kemping vezetője, megismer, éjszakára szállást kérünk ami természetesen faház. A bringákat lemálházzuk, tisztálkodás és pihenés. Reggel lehet olyan 3fok, a nap süt az ég tiszta.

Cobranco még beiktat egy bónuszkört üres bringával a helyi látványossághoz /Fekete-tó/, én magamra vállalom a pakolászást, aztán 10 óra tájban a bringákat felrakjuk elköszönünk és indulás haza. Véget ért egy kemény de csodálatos bringatúra.

Végszóként, ajánlani tudom annak, aki kellően fel van készülve erőnlétileg és mentálisan, és szereti a csodálatos helyeket, imád bringázni. Mindenkinek, aki úgy gondolja néha ki kell szakadni a napi rutinból, el tudja fogadni a sátor, a vadkemping alacsony komfortját, és szeretné érezni a szabadság ízét, együvé válni a természettel, ahogy annak idején őseink tették…

A teljes fotó gyüjtemény itt tekinthető meg.