2012. november 11-én másodmagammal egy rövid túrát terveztünk Kazincbarcika környékére, különösebb célunk azonban nem volt. A VI. Bánhorváti Lángos Fesztivál meglátogatása is szóba került, eszembe jutott hát, miért ne köthetnénk össze a kettőt. A szomorkás időjárás ellenére egy emlékezetes séta kerekedett a két program összekapcsolásából.
A túratervezéssel meggyűlt a bajom, a turistautak.hu jónéhányszor lefagyott, és nem is tudtam pontosan belőni a tervezett kiindulási pontot, mivel a keresett buszmegálló nem szerepelt az adatbázisukban. A helyzetet tovább nehezítette, hogy Kazincbarcika kezdőpontként történő megadása 35 találatot eredményezett, azonban a rendszer ebből csak az első húszat listázta, VigRx Plus és nem kínált fel rá lehetőséget, hogy a fennmaradó tizenötöt megtekintsük. Ehelyett „konkrétabb név” megadására kért bennünket. Ez sajnos nem túl felhasználóbarát, ha nem tudjuk, mit is keresünk pontosan. Mindazonáltal nagyon hasznos és dicséretre méltó munkának tartom a magyarországi turistautak e folyamatos fejlesztés és bővítés alatt álló tárházát.
Segítségül hívtam a Bükk turistatérképemet is, amin sajnos Kazincbarcikának csak a legnyugatibb nyúlványa szerepelt, s Bánhorvátiból is csak a déli végéből kikandikáló pincesor látszott. Kicsit csalódottan olvastam a feliratot: „A Bükk turistakalauzban ábrázolva”. Nem rossz árukapcsolás, el kell ismernünk. Egyébként nem is teljesen haszontalan a kalauz beszerzése, hiszen nincs a világon akkora mennyiségű cellux, amennyivel a papírtérkép-gyűjteményem időtállóságát biztosítani lehetne – ellentétben egy ilyen atlasszal.
A kezdeti nehézségeket leküzdve mégis csak összeállt a fejemben az útvonalterv, mely szerint kibuszozunk Billatáró környékére, majd átvágunk a dombokon, és már ott is vagyunk. A következő fejtörést az okozta, hogy vajon hol kell leszállni a buszról. Gyanítottam, hogy a „Tardonavölgyi kiskertek” vagy az „Ibolyás völgy” nevű megállóhely lesz a befutó, gondoltam, majd a buszsofőr kisegít bennünket. Szerencsére így is lett, javaslatára az Ibolyás völgynél szálltunk le, s kiderült, hogy ez a buszmegálló szinte hajszálpontosan a sárga körséta jelzés Barcikához közelebb eső ágánál található.
Ezt viszont csak utólag tudtuk meg, mivel a helyszínre érkezve sárga körséta jelzést égen-földön nem láttunk (csak a térképen), ellenben üres, fehér téglalapokat fedeztünk fel egy igencsak sáros erdészeti utat szegélyező fákra felfestve. Egy arra járó idős házaspár figyelmeztetett bennünket, hogy ne menjünk arra, mert erdészeti munkálatok folynak, ezért az út igen rossz állapotú.
Egy darabon tovább haladtunk hát a Tardona felé vezető aszfaltúton. Hamar rájöttem, hogy bizony azon a “rossz” úton kellett volna letérni az erdőbe, mivel az aszfaltút mellett hamarosan feltűntek a keresett sárga körséta jelzések, jelezvén, hogy már a „körben” tartózkodunk, s az útvonal egy helyen már kiágazott Bánhorváti felé. Szerencsére ez azt is jelentette, hogy a körtúra másik ága még odébb volt, a térkép alapján nem is tűnt sokkal hosszabbnak a másiknál, és a szintkülönbség sem ígérkezett veszedelmesnek. Még tovább haladva akár a sima sárga sávot is választhattuk volna, az azonban már valóban nagy kerülő lett volna.
A következő szakaszról egyetlen dolgot érdemes csak igazán tudni: nincs jelzés! Vagyis van, de mégsincs, Mátyás királynak ez bizonyára kedvére lett volna. A piros négyzet jelzést röviden érintve, majd jobbra bevéve magunkat az erdőbe ugyanis csak a korábbiakhoz hasonló üres, fehér téglalapokra leltünk. Szerencsénkre a félkész jelzések végigkísérték utunkat, még ha néhányszáz méterre olykor el is tűntek a szemünk elől, jól tudtunk segítségükkel tájékozódni. Végig erdészeti gépek által szétdöngölt, széles utakon haladtunk, sajnos ez az út minőségében is megmutatkozott, meglehetősen nehezen haladtunk az erősen felázott, sáros-vizes úton.
Idővel megkerült az elveszett sárga körséta jelzés is, megközelítőleg 5-10 fával a kék kereszthez történő becsatlakozás előtt leltünk rá. Folytattuk utunkat az immár rendszeresen felbukkanó kék kereszt jelzés mentén.
Nem sokkal később, egy hosszas sárlejtőn lecsúszkálva Bánhorváti pincesora is feltűnt. A temető mellett elhaladva egészen érdekes temetkezési módra lettünk figyelmesek: egy-két kivételtől eltekintve a kripták borospincékhez voltak hasonlatosak. Úgy tűnik, errefelé a sírboltokat a domb falába vájják, elejüket pedig hatalmas, függőleges betonfallal zárják le. Az 1977-es kiadású Bükk útikalauzban (ISBN 963 253 277 5) még azt említik, hogy Parasznyán elterjedt ez a szokás, úgy tűnik azonban, azóta továbbterjedt e meglehetősen különös temetkezési stílus.
Bánhorvátiba beérve tettünk egy gyors kitérőt a település egyik nevezetességéhez, a Platthy-kastélyhoz, majd a napot a már említett lángosfesztivállal zártuk. A rendezvény kellemes meglepetést okozott nagy számú vendégével, kiváló népzenei műsorával és a folyamatosan készülő különféle népi finomságokkal: megkóstolhattuk a görhőt, a herőcét, a laksát, a farsangi fánkot és a kapros túróval töltött lángost. A kézműves vásár sem maradhatott el, a gyerekeknek pedig külön népi játéksarkot alakítottak ki.
Összeségében ez egy igen könnyű, néhány óra alatt teljesíthető túra, éppen megfelelő arra, hogy az ember étvágyát meghozza a lángoshoz. A Bánhorváti Lángosfesztivált pedig csak ajánlani tudom, mindenképp érdemes összekötni egy hasonló kirándulással!
Túra típusa: gyalogtúra
Fizikum: könnyű séta, kevésbé aktív turistáknak is ajánlott
Tájékozódó képesség: könnyű tájékozódás, térképolvasási tapasztalat azonban elengedhetetlen
A túra hossza: kb. 8-10 km
Útvonal: Kazincbarcika Ibolyás völgy – Nagy-Lapos-bérc – Bánhorváti